Franz Schubert | h-moll „Befejezetlen” szimfónia

Dmitrij Sosztakovics | IV. szimfónia

Tulajdonképpen nincs rá biztos válasz, hogy miért lett befejezetlen ez a szimfónia. Tulajdonképpen ez nem is baj. Így is a zeneirodalom egyik alapköve lett, sőt talán – Michelangelo rabszolgáihoz hasonlóan – pont ezért. A befejezetlenség, a tévút mint művészi állítás romantikus gondolat és szép – még ha ez esetben nem is teljesen igaz. 

A másik mű a tévutak és újrakezdések nagy mesterének talán legjobb szimfóniája, mégis felfedezés lesz sokaknak, mert az V. vagy a X. árnyékában nem sok figyelmet kapott. Ebben kora géniuszának, Sztálin elvtársnak is komoly szerepe lehetett, aki éppen a bemutató idején intézett személyesen vezérelt kultúrpolitikai támadást Sosztakovics ellen, aminek aztán a szimfónia is áldozatul esett, a szerző úgymond „visszavonta” a művet. 1936-ot írtunk, el lehet képzelni Sosztakovics éjszakáit akkortájt. Ehhez képest a mű duzzad az erőtől, az ötlettől, a nyers és férfias szépségtől – meghazudtolva a korszellemet és a mindent átható totális terror őrületét. Sztálin meghalt, Sosztakovics él: 0–1.