A zenegyűlölő 1.0
Szimfonikus zenei stand-up koncert Janklovics Péterrel
Ki a fene jár manapság komolyzenei koncertre? Koncertterembe? Mi ebben a jó? Most komolyan?
A Danubia Zenekar és művészeti vezetőjük, Hámori Máté karmester szenvedélye, hogy új utakat építenek a zenéhez, és a rácsodálkozás élményét adják a közönségnek. Akit netán elriasztana a „komolyzene”, A zenegyűlölő 1.0 című előadáson Janklovics Péter humorista kalauzolásával, egy szimfonikus stand-up koncerten próbálhatja meg levetkőzni a műfaj iránti ellenszenvét. Szimfonikus zenei stand-up koncert mindenről, amit utálunk, vagy nem értünk a komolyzenei koncertekben.
Ki is a zenegyűlölő?
Janklovics Péter a Gór Nagy Mári a Színitanodában végzett 1999-ben, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, 2004-től pedig a székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja lett. Vendégszínészként szerepelt már többek között a Budapesti Zsidó Színházban is, 2010 őszétől pedig a budapesti TÁP Színházban dolgozik. 2009-től kezdett humorista karrierbe, rendszeresen fellép a Dumaszínházban, és látható a Comedy Central stand-up műsorában.
A koncert 12 éven aluliak számára nem ajánlott!
Műsor
Mozart
Figaro házassága – nyitány
Strauss
A denevér – nyitány
Beethoven
VII. szimfónia – I. tétel
Bizet
Carmen – részletek
Di Capua
O, sole mio (arr.: Ott Rezső)
Rossini
A tolvaj szarka – nyitány