Zombola Péter

zeneszerző

Zombola Péter 1983. március 2-án született Budapesten. Zeneszerzői tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte Kocsár Miklós és Csemiczky Miklós növendékeként, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés szakán Jeney Zoltán és Orbán György tanítványa volt. 2006-ban kapta meg kitüntetéses zeneszerző diplomáját, egy évvel később pedig ugyancsak kitüntetéssel a zeneelmélet tanári oklevelet. 2006 és 2009 között a Zeneakadémia Doktoriskolájának doktorandusz hallgatója, doktori fokozatát 2010-ben, habilitációját 2018-ban szerezte meg. 2004–2013 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem Készségfejlesztő tanszékének tanára, 2012–2017 között a Magyar Rádió Zenei Együtteseinek művészeti vezetője és irodavezetője. 2009-től az Eszterházi Károly Egyetem Ének-zene tanszékének egyetemi docense, 2018-tól pedig a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának egyetemi docense. Számos művét mutatták be a legrangosabb magyar és nemzetközi fesztiválokon; kortárs zenei és kortárs művészeti kurzusok állandó résztvevője; filmzenéket ír magyar és külföldi filmekhez, emellett színházi zenét, reklámzenét és egyéb alkalmazott zenéket is komponál, valamint szakmai szervezetek aktív tagja. Alkotói munkássága fókuszpontjában a kórusművek, zenekari művek és oratórikus/színpadi művek állnak. Számos díj tulajdonosa, legutóbb 2020-ban az Eszterházy Károly Egyetem Tudományos Publikációs díját kapta meg, valamint zeneszerzői munkásságáért Bartók–Pásztory-díjban részesült.