Új Liszt Ferenc Kamarakórus

Az 'Új Liszt Ferenc Kamarakórus' a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Alma Mater Kórusából, illetve a közelmúltban végzett fiatal muzsikusok közül válogatott együttes. Fő célja annak a hagyománynak újraélesztése, melyet az Egyetemen Párkai István professzor teremtett meg a Liszt Ferenc Kamarakórus (1963-1993) működése által.

E hagyomány lényege, hogy az együttes a közkedvelt 'klasszikus' kórusrepertoár mellett a kortárs kórusirodalom ritkábban hallható és nehezebben megközelíthető alkotásaiból is alakítsa műsorait, magyar és külföldi kortárs szerzők alkotásainak bemutatásával folyamatosan jelen legyen a magyar zenei életben, s egyben példázza a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folyó magas színvonalú muzsikusképzést. Az együttes elhatározott szándéka hogy a kórustagok egyéni képzettségére és magasrendű kamarazenészi érzékenységére építve munkálja ki a művek megszólaltatását, ezáltal létrehozva egy – a színességben gyökerező, de lényegében azonos vokális technikára épülő – gazdag énekkari hangzáskulturát. Hisszük, hogy az énekkari művészet az egyik legmagasabb rendű kamarazenei tevékenység, melynek művelése a zenei élet elengedhetetlen része és minden korban komoly érdeklődésre tarthat számot.

Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus első önálló koncertjét Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen adta 2010. áprilius 17-én. Fellépéseit azóta egyre növekvő érdeklődés és siker kiséri.

Az együttes alapítója és művészeti vezetője Erdei Péter, Liszt- és Bartók-Pásztory díjas karnagy, Érdemes Művész.

Az együttes 2014. szeptembere óta Nemes László Norbert irányítása alatt működik.