Szokolay Ádám

zongora

Szokolay Ádám Zsolt gyermekkora óta a zenének szenteli életét. Négy éves korában kezdett zongorázni édesanyja irányításával. Két év múlva már négy országos zongoraverseny nyertese volt. Budapesten folytatta a tanulást a Tóth Aladár Zeneiskolában Aszalós Tündénél, majd nyolc évesen, az intézmény történetének egyik legfiatalabb tanulójaként felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségek tagozatára, ahol az évek során tanulmányait Keveházi Gyöngyi, Eckhardt Gábor, Várjon Dénes és Némethy Attila növendékeként végezte el. Egyetemi tanulmányait a New York-i Bard College Konzervatóriumában Peter Serkinnél, majd a weimari Franz Liszt Hochschule für Musik-en, Grigory Gruzman osztályában folytatja. 2020-21-ben Rohmann Imre óráin is részt vett a salzburgi Mozarteum Egyetemen. Jelenleg Budapesten végzi el a mesterképzését a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Várjon Dénes és Kemenes András irányításával.

Ádám 2019-ben a Bartók Világverseny I. díját nyerte el. A fiatal zongorista számos nemzetközi verseny győztese és díjazottja, többek között a Ferenczy György Nemzetközi Chopin Zongoraversenyről, a Carl Filtsch Nemzetközi Zongoraversenyről, a Stecher & Horowitz New York-i Zongoraversenyről és a Yamaha Fiatal Művészek Versenyéről vitt haza díjakat. Kiemelkedő munkájáért Bíró Sári Emlékdíjban és Fischer Annie ösztöndíjban részesült. 2019-ben Junior Prima díjjal tüntették ki.

Ádám koncertezett Magyarország legtöbb nagyvárosában és Európa pódiumain, többek között Párizsban, Bécsben, Moszkvában, Prágában, Amszterdamban, Vilniuszban adott már koncerteket. Rendszeresen visszatérő vendége a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeumnak és a Bartók Béla Emlékháznak. Bartók Béla 1. zongoraversenyét adta elő 2019-ben a Nemzeti Filharmonikusokkal és Hamar Zsolt karmesterrel a Zeneakadémia Nagytermében, 2020-ban pedig a Művészetek Palotájában, Antal Mátyással és a Miskolci Szimfonikus Zenekarral. Fellépett már a Liszt Ferenc Kamarazenekarral, a Savaria, a Győri és a Szegedi Szimfonikus Zenekarral és a Budapesti Vonósokkal.
2017-ben Ádám saját zenekart alkotott a New York-i Bard Konzervatórium tanulóival, akikkel Rachmaninov 2. zongoraversenyét és Gershwin Rhapsody in Blue-ját adta elő.
A következő évad felkérései között szerepelnek koncertek a Nemzeti Filharmonikusokkal, szólóest a Zeneakadémián és a Vilniuszi Zenei Fesztiválon, és kamaraestek a mainzi Villa Musica fesztiválon.

Kiemelkedő zenészek mesterkurzusain és óráin vett részt: Rados Ferenc, Kurtág György, Kocsis Zoltán, Rév Lívia, Bogányi Gergely, Richard Goode, Mikhail Voskresensky, Claudio Martinez-Mehner, Eldar Nebolsin, Mūza Rubackytė, Ruben Dalibaltayan, Martin Helmchen mind segítették az ifjú zongorista fejlődését. Nagybátyja, Szokolay Balázs zongoraművész gyermekkora óta mentorként segíti zenei kibontakozását.

​Nemzetközi díjak és eredmények:

Bartók Világverseny: I. díj, 7 különdíj (2019)
Pro Musicis Nemzetközi Díj, Párizs - François Pineau-Benois hegedűművésszel (2019)
Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny: I. díj (2018)
Stecher & Horowitz New York-i Nemzetközi Zongoraverseny: döntősök díja (2016)
Yamaha Fiatal Előadóművészek Versenye: Kiemelt elismerés (2016)
Svirél Nemzetközi Kamaraverseny, Szlovénia: I. díj Kruchió Eszterrel (hegedű) és Fekete Fannival (klarinét) (2015)
PianoTalents Nemzetközi Zongoraverseny, Milánó: I. díj (2014)
Kassai Nemzetközi Zongoraverseny: II. díj, és Katarina Gurska különdíja (2011)
Crescendo Nyári Akadémia - Nemzetközi Liszt Zongoraverseny: I. díj (2011)
Zlatko Grgosevic Nemzetközi Zongoraverseny, Zágráb: I. díj, a zsűri különdíja klasszikus mű legszebb előadásáért (2010)
Ferenczy György Nemzetközi Chopin Zongoraverseny, Budapest: I. díj, Chopin mű legszebb előadásáért a zsűrielnök különdíja, Schubert mű legszebb előadásáért a Ferenczy György Alapítvány különdíja (2008)
Nemzetközi Mozart Zongoraverseny, Brno: II. díj (2006)
Carl Filtsch Nemzetközi Zongoraverseny, Nagyszeben: II. díj (2005)