Szabó Soma

karmester

A Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdte zenei tanulmányait. Karvezetés diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián szerezte 1998-ban. Azóta vezető karnagya a Cantemus Vegyeskarnak és a Cantemus Fiúkórusnak, valamint alkalmanként a Szabolcsi Szimfónikus Zenekart is irányítja. Emellett tanít a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskolában, valamint alapító tagja és egyben művészeti vezetője a számos nemzetközi versenygyőzelmet elért Banchieri Énekegyüttesnek. Mesterkurzusokat tart rendszeresen Franciországban, az USA-ban és Japánban. Rendszeres meghívottja nemzetközi kórusversenyek zsűrijének. Művészeti tevékenységének elismeréséül 2017-ben Liszt-díjat kapott.