Zenét sok mindenre használtak az emberek mindig is, a születéstől a halálig minden eseménynek megvolt a maga dallama. Van, aki csak a legfrissebb zenéket, van, aki csak gyerekkorának retro slágereit, és van, aki akár többszáz éves zenéket is szívesen hallgat. Ezeknek a régi műveknek a titka az idővel szembeni állóképesség: valamit tud egy Mozart-dallam, amit a legtöbb friss sláger nem. Emiatt a valami miatt tanulnak a klasszikus zenészek évtizedekig, hogy a legjobb, legidőtálóbb zenéket a hozzájuk méltó zenei és hangszeres tudással adhassák elő.
A Danubia Zenekar azonban a zene teljességét vallja: az élet minden szakaszához, alkalmához kínálunk dallamokat, amik közt a friss slágerek, az elektromos zene, a kortárs opera és a filmzene is egyformán helyet kaphat, mert úgy hisszük, így lehet a zene valóban mindenkié, hisz amilyen sokfélék vagyunk, olyan sokfélék a zenéink is. Amiből nem engedünk, az a kiválasztás és az előadás minősége, hiszen az életünket csak az igazán jó zenék tudják jobbá tenni. Mozart a saját korában nem komoly- vagy könnyűzenét írt – az akkori embereknek írt muzsikát a legkülönfélébb alkalmakra, az utcán fütyülhető slágertől a titkos társaság összejövetelein eljátszott gyászzenéig. Ő nem értené, mi az a komolyzene.
Mert komolyzene nincs – csak Zene van.
,,Abban nincs semmi meglepő, hogy az a nép, aminek egyébként csodálatos himnusza mégiscsak a balsors és a megbűnhődés témakörére építi fel a magyar identitást, kreál egy olyan szót, ami például a németben és angolban (és a legtöbb nyelvben) nem létezik. Ott Brahmsot, Bachot meg Sibeliust klasszikus zenének nevezik, ami alapvetően igazabb megközelítésnek tűnik, hiszen a klasszikus terminust tágabb értelemben azokra az alkotásokra, aranyköpésekre vagy mondjuk receptekre alkalmazzuk, amik kiállták az idő próbáját.
A lényeg pedig épp ez: mi, „komolyzenészek ” nem azért tanultunk húsz évig egy hangszeren, gyakorolunk hatéves korunk óta naponta, böngészünk nyarakon át zeneszerző-életrajzokat és Kodály-bicíniumokat focizás helyett, mert beesett mellkasú, alapvetően depressziós, élet- és társasággyűlölő nerd-ök vagyunk, akik a művészet komolyságát hirdetve duzzognak egy életen át a tömegek sekélyes ízlése fölött. Nem! Azért csináltuk és csináljuk mindezt, mert felfedeztük, hogy a legjobb zenék azok, amik kiállták az idő próbáját, túlélték a 15 másodperces hírnév rövid, ám önemésztő lángolását – mi pedig szeretnénk, ha hőn szeretett embertársaink nemcsak fast food-ot, hanem olykor Michelin-csillagos táplálékot is magukhoz vennének. A klasszikus zene tehát nem műfaji, hanem minőségi meghatározás. Kiesett belőle sok milliónyi kérészéletű „komolyzenemű”, viszont beletartozik néhány Beatles-szám, Frank Zappa, Chick Corea némely koncertje, és a sor hosszan folytatható.
Én legalábbis így értelmezem, és mi a Danubia Zenekarnál éppen ezért nem vagyunk válogatósak – ami az ún. műfaji kiruccanások at illeti. Van Quimby, LGT, igényes techno, népzene és cigányzene, operett és rock and roll és persze a krém : Mozart, Csajkovszkij, Dohnányi és sorolhatnánk. De a krém a kávé nélkül… hát, csak próbáljuk elképzelni.
Komolyzene tehát nincs, csak Zene van."
Hámori Máté
