Benned a létra

Észrevenni a szépséget, igen. Felismerni a szépséget, igen. Elmerülni a szépségben, hogyne. De eljutunk a következő lépcsőfokra is? Önmagunk szépségét felismerni, az ember szépségére rácsodálkozni, erre van erőnk? Van időnk? Hiszen ez lenne a lényeg, a legfőbb felismerés. Erről szól ez a sorozat is.

Stravinsky nemcsak a vad, modern tobzódás szerzője – bár legismertebb műve, a Tavaszi áldozat alapján sokakban él ez a kép –, legalább ennyire meghatározó életének jelentős részében a klasszikus formák, sallangmentes, tiszta szépség iránti vonzalom. A neoklasszikusnak is nevezett időszakban számos balettzenét is komponált, köztük az Apollónt középpontba állító Apollon musagète-et (Apollón, a múzsák vezetője). Csodálatosan arányos és friss zene, amiről az embernek valóban a klasszikus görög szobrok arányai és földöntúli mosolya jut eszébe – maga a tiszta szépség, persze egy kis Stravinsky-s csavarral. Poulenc kevésbé játszott szerző, pedig rengeteg behatást ötvöző stílusa végül nagyon is egyedivé vált. A Sinfonietta a második világháború utáni években született, ami a zene báját, fiatalságát és mindent legyőző szépségét tekintve elsőre meglepőnek tűnik, hacsak nem épp ez a zene és a művészet maga kínált a korban menekülést a lesújtó valóság elől. Ma is ez a funkciója: menekülés a szépségbe, ezt kínálja a koncert és az egész sorozat, mely bátran ajánlható kezdőknek és haladóknak egyaránt, akik erre az oltalomra szomjaznak.