Kesselyák Gergely

karmester

30 éve aktív szereplője a zenei életnek, 1770 koncertet/előadást vezényelt. Neve a Magyar Állami Operaház több mint 100 produkciójának közel 700 előadását fémjelzi. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1995-ben Lukács Ervin növendékeként. Az egyetemi évek alatt, 1994-ben 3. helyezést ért el a parmai Arturo Toscanini Nemzetközi Karmesterversenyen, majd 1995-ben az MTV Nemzetközi Karmesterversenyén is 3. díjat kapott Budapesten. Volt a Magyar Rádió Ifjúsági Zenekarának vezetője, a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatának alapítója és zeneigazgatója, a BudaFest Nyári Nemzetközi Opera- és Balettfesztivál művészeti igazgatója, a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója, a Bartók+ Nemzetközi Operafesztivál alapító zeneigazgatója, a Magyar Állami Operaház karmestere és főzeneigazgatója. A Liszt-díjas (2005) érdemes művész (2012) 1999 óta rendezéssel is foglalkozik, színpadra állította Verdi Rigoletto és Nabucco, Donizetti Szerelmi bájital, Bartók A kékszakállú herceg vára, Puccini Turandot és Tosca című operáit. Számos magyarországi és olaszországi karmester-, zeneszerző-, ének- és zongoraverseny zsűritagja volt.