DiverTangó Trió

Az együttest Radnai Tamás és Mayer Albert alapította 2009-ben. Ekkor mindketten már régóta játszottak argentin tangó zenét az Orquestra Típica Budapest és a Quartett Escualo zenekarok tagjaiként. A DiverTango létrehozásával eredetileg a bandoneon (az autentikus, Argentínában használt tangó harmonika) és az akusztikus gitár duójában rejlő lehetőségeket kívánták feltérképezni. A majd 2 éves kísérletezést követően 2010-ben meghívták Póta György nagybőgőst is a zenekarba, így az együttes hangzása még komplexebbé és egyedivé vált. A zenekar mára a hazai tangó tánc-események és koncert-színpadok egyik legkeresettebb és legelismertebb együttese. Felléptek már többek közt a Művészetek Palotája, a Nemzeti Táncszínház tangó tematikájú előadásain, illetve ország szerte számos táncszínházi eseményen.