Dinya Dávid

Vezényel

Dinya Dávid jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Karvezetés szakos doktorjelöltje, korábban ugyanitt szerezte diplomáit Karmester-karvezetés, majd Zenetanári szakokon Zeneszerzés minorral.
Koncertezett külföldön – leginkább Németországban, Franciaországban, Belgiumban és Hollandiában – és itthon – főleg a Zeneakadémián, a Müpában, a BMC-ben – egyaránt. Az első két hazai helyszínen vezethetett már saját műsort is.
A kortárs művészetek elkötelezettjeként rendszeresen lép fel balettosokkal, kortárstáncosokkal színpadon és kiállításmegnyitókon is.
Zenei tanulmányai folytatása mellett már kisiskolás kora óta foglalkozik a film- és az egyéb – leginkább a vizuális – művészetek művelésével, a mai napig rendez és fényképez, elsősorban komolyzenei tartalmú rövidfilmeket, reklámokat, videoklipeket, kísérleti- és játékfilmeket. A képpel és a hanggal való tevékenységeit elsősorban filmzeneszerzői és színpadi kísérőzenei munkásságai során ötvözi. Emellett narrátorként, műsorvezetőként, zenei rendezőként, valamint rendezőasszisztensként is dolgozik.
Rövid- és hosszútávú céljai között kulcsfontosságú helyet foglal el a kortárszenének a különböző művészeti ágakkal, elsősorban a tánc- és a filmművészettel való legmagasabb szintű egyesítése.