Pablo Márquez, gitár
A korunk egyik legkiválóbb zenészeként számon tartott Pablo Márquez, a kifejezés ritka magasságaiba repíti a gitárjátékot, amelyben a spontaneitást ötvözi a mély intellektuális fegyelemmel. Egyedülálló stílusa és hangzásvilága tette ismertté Márquezt, akinek az ECM (Edition of Contemporary Music)-nél, valamint egyéb kiadóknál készült felvételeit gyakran etalonként emlegetik a klasszikus gitárjátékban. Művészetét már számos rangos kitüntetéssel elismerték, többek között elnyerte a francia Grand Prix du Disque Charles Cros díjat és a Japán Lemezakadémia díját, emellett a kritikusok egyöntetű elismerését is kivívta, beleértve a New York Times-t és a Frankfurter Allgemeine Zeitung-ot.
A 2007-ben megjelent, Luys de Narváez műveit bemutató, úttörő jelentőségű Musica del Delphin című ECM-debütálása mellett – amely a patinás kiadó első klasszikus gitárfelvétele volt – számos további szóló- és kamarazenei lemeze látott napvilágot. Olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Anja Lechner gordonkaművész, Patricia Kopatchinskaja hegedűművész, María Cristina Kiehr szoprán énekesnő és Jan Schultsz fortepiano-művész. Legújabb műve – amely szintén az ECM kiadónál jelenik meg – Kurtág György gitárra írt darabjait méltatja a 16. századi magyar lantos, Bakfark Bálint zenéjével fűszerezve. Az album az UMZE Kamaraegyüttes közreműködésével, Vajda Gergely vezényletével készült.
Diszkográfiája olyan gitárra és zenekarra írt művek első lemezfelvételeit is tartalmazza, mint Luciano Berio Chemins V című darabja Dennis Russell Davies és az Orchestra della Svizzera italiana zenekar közreműködésével, Luca Francesconi A fuoco-ja Susanna Mälkki vezényletével és az Ensemble Intercontemporain együttessel, Zad Moultaka Hanbleceya című műve Lorraine Vaillancourt és a montreali Nouvel Ensemble Moderne kamarazenekar közreműködésével, valamint Javier Torres Maldonado Fénix című alkotása, amelyet Maurizio Grandinettivel, Jürg Hennebergerrel és a Phoenix Ensemble együttessel rögzített. Berio Chemins V című művének Jean-Michaël Lavoie-val és a kölni WDR Szimfonikus Zenekarral készült második élő felvétele elnyerte a rangos Német Lemezkritikusok Díját (Preis der deutschen Schallplattenkritik).
Az argentin származású Pablo Márquez, Jorge Martínez Zárate és Eduardo Fernández növendékeként tanult gitározni. Karrierje elején rangos versenyeket nyert, többek között a Rio de Janeiró-i Villa-Lobos versenyt és a párizsi Concours de Radio France-t. Később Rodolfo Fischernél és Eötvös Péternél tanult vezényelni, valamint követte a legendás zongoraművész, Sebők György tanításait, aki mély nyomot hagyott művészi fejlődésén.
Márquez pályafutása során több mint 40 országban fordult meg, fellépve a világ legnevesebb koncerttermeiben (az amsterdami Concertgebouwtól a Buenos Aires-i Teatro Colónig), valamint olyan jelentős fesztiválokon, mint a francia Aix-en-Provence, az Avignon és a berlini Ultraschall. Szólistaként olyan zenekarokkal működött közre, mint a Francia Rádió Filharmonikus Zenekara, a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara, az Észak-Nyugat-Német Filharmónia, a Kolumbiai Nemzeti Szimfonikus Zenekar és a Valenciai Zenekar.
A kortárs zene elkötelezett híveként korunk legnagyobb zeneszerzőivel dolgozott együtt, többek között Luciano Berióval, Mauricio Kagellel és Kurtág Györggyel. Több mint harminc olyan művet mutatott be, amelyet kifejezetten neki ajánlottak olyan komponisták, mint Zad Moultaka, Roland Moser, Martin Matalon, Fuminori Tanada, Oscar Strasnoy, Ramón Lazkano vagy Arthur Kampela. Kiemelkedő előadója Berio Sequenza XI című darabjának, amelyet Pierre Boulez meghívására adott elő Berio 70. születésnapja alkalmából.
Márquez tanári pályafutása is hasonlóan kiemelkedő. A bázeli Zeneakadémia professzora, emellett rendszeresen tart mesterkurzusokat világszerte. Milánóban Arany Gitár-díjjal (Chitarra d’oro) tüntették ki Ponce Folia-variációiból készült videójáért, Buenos Airesben pedig életműve elismeréseként Konex-díjjal jutalmazták.