Ott Rezső

zeneszerző, hangszerelő

A Zeneakadémián 2005-ben fagottból, 2011-ben zeneszerzésből diplomázott. Mindkét szak elvégzése nagy hatással volt mai munkásságára, bár mára a komponálás és az ahhoz köthető feladatok kötik le ideje nagyobb részét. Zeneszerzés tanulmányai mellett fagottosként majd' mindegyik nagyobb fővárosi zenekarban megfordult, így megismert kiváló muzsikusokat, karmestereket, testközelből a zenetörténet jelentős darabjait, kortárs zeneszerzőket és műveiket. Emellett egyre több átirata kezdett el forogni a magyar zenei közéletben, egyre több felkérése érkezett átiratok, arrangemant-ok készítésére. 2008-ban az Ifjúsági Kortárszenei Esteken második helyezett és megosztott közönségdíjas lett, 2009-ben a Központi Jezsuita Kórus zeneszerző pályázatán kapott szintén második díjat. A 2014-es év fordulópontot jelentett életében: egy teljes koncertet hangszerelt Illényi Katica hegedűművésznek, egy CD-nyi anyagot Lajkó Félixnek, továbbá a Danubia Zenekar felkérésére egy teljes estet a Müpában a Locomotiv GT legnagyobb számaiból, ahol a zenekar mellett gyermekkar, vokalisták, az LGT két tagja – Karácsony János és Somló Tamás –, Feke Pál és Malek Andrea is felléptek. Miközben az elmúlt években egyre több crossover jellegű felkérés színesíti zenei palettáját, igyekszik nem figyelmen kívül hagyni a saját darabok komponálását, klasszikus zenei, kortárs karrierje építgetését sem – a kettő pedig nem gátolja, hanem legtöbb esetben pozitívan befolyásolja egymást. Ezt bizonyítja a közelmúltban elnyert két jelentősebb zeneszerző díj és a zenész barátok, kollegák folyamatos pozitív visszajelzése is.