A Danubia Zenekar Hámori Máté karmester alkotói koncepciója alapján és művészeti-szakmai vezetésével 2020-ban rendhagyó sorozatot indított Beethoven születésnapjához kapcsolódóan. A projekt kapcsán azoknak szeretnénk utat mutatni a zenéhez, akik a 250 éve született zeneszerző életének drámájával leginkább azonosulni tudnak: a hallássérült embereknek.
A november 7-i hétvégén több előadáson is részt vehetnek a hallásérüléssel élők, hogy közelebb kerülhessenek a zene világához. A társadalmi érzékenyítést is célzó programban a hangszerekkel és a zenekarral való ismerkedéstől a hangverseny élményen keresztül egészen a közös zenélésig jutunk majd el.
A rendezvények során a jelnyelvet ismerőket jelnyelvi tolmács és feliratozás is segíti az információk megértésében, a kommunikációban és a kapcsolatteremtésben, így a színpadon történtek mindenki számára követhetőek és átélhetőek lesznek.
A program hallóknak és hallássérülteknek egyaránt szól - akár siket, akár nagyothalló, akár hallókészüléket használó résztvevőként érkezik valaki, szeretettel várjuk, mert őszintén hisszük, hogy a zene mindenkié!
RÉSZLETES PROGRAM
REGISZTRÁCIÓ / JEGYVÁSÁRLÁS
A rendezvényeken való részvétel fogyatékossággal élő vendégeink és kísérőik számára díjmentesen, előzetes regisztráció mellett biztosított; más érdeklődők számára a belépés érvényes jegy megváltásával lehetséges.
Regisztrálni az alábbi linkek segítségével lehet:
Backstage próbalátogatás - Hámori-Peer: Az opera hadművelet
2025.11.07. péntek 11.00-12.00 I Danubia Szalon (III. Budapest, Flórián tér 3.)
REGISZTRÁCIÓ
Nagyanyáink meséi
2025.11.07. péntek 16.00-17.00 I Danubia Szalon (III. Budapest, Flórián tér 3.)
REGISZTRÁCIÓ
Hámori-Peer: Az opera hadművelet
2025.11.08. szombat 10.00 – 11.00 I BMC (IX. Budapest, Mátyás u. 8.)
REGISZTRÁCIÓ | JEGYVÁSÁRLÁS
Érezd a ritmust! - a Danubia Ütőegyüttes koncertje
2025.11.08. szombat 16.00 – 17.00 I Danubia Szalon (III. Budapest, Flórián tér 3.)
REGISZTRÁCIÓ | JEGYVÁSÁRLÁS
Zenesztorik - Vidám zenetörténeti koncert gyerekeknek /
Együtt Zenélés
2025.11.09. vasárnap 10.00 – 11.30
MOM Kulturális Központ (XII. Budapest, Csörsz u. 18.)
REGISZTRÁCIÓ | JEGYVÁSÁRLÁS
A regisztráció a Zenesztorik koncertre és az Együtt Zenélés programra együttesen érvényes.
Hámori Máté, a Beethoven Projekt-koncepció megalkotója, a Fesztivál művészeti vezetője, a koncertek karmestere, és zenekarunk művészei bebizonyítják, hogy nem kell elzárt, külön világban élnie senkinek. Ez a hétvége olyan tapasztalatokat kínál, amelyek a hallás nélküli világban is szívet melengetőek lehetnek, új motivációkra sarkallhatnak, a hallók számára pedig elősegítik a megértést, az elfogadóbb szemléletet.
Ez az esemény nemcsak élmény, hanem annak a kodályi gondolatnak, egyben Hámori Máté és a Danubia Zenekar hitvallásának a kiteljesedése is, hogy ,,Legyen a zene mindenkié."