Keller Dávid

zongora

Keller Dávid első találkozása a zongorával néhány éves korában történt, amikor hallás után játszott gyermekdalokat. A hangszerhez való kötődése azóta is töretlen. Ajkán járt zeneiskolába, ahol Katona Mária és Kovácsné Pogány Kinga vezette be a zene világába, majd készítette fel a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium felvételijére. Középiskolai tanulmányai alatt négy évig Kőrösiné Belák Erzsébet, két évig pedig Elmauer József kezei alatt tanult. Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója, ahol zongoratanárai Gulyás István és Némethy Attila. Idén, 2026-ban vehette át zongora BA-diplomáját, és sikeres felvételi után ősszel meg is kezdi az MA-képzést.
Véleménye szerint egy igazán kiváló zenészt nemcsak a szorgalom és a muzikalitás formál, hanem legfőképp az, ha a saját hangszerén túlmutató, széles körű zenei műveltséggel rendelkezik. Úgy véli, minél sokrétűbb tudást halmoz fel az ember, annál bátrabban és határozottabban képes megformálni saját művészi álláspontját – például a zongorázás során is. Ebből a kíváncsiságból fakadóan kóstolt bele a csembaló, a klavikord és a fortepiano világába, sőt, középiskolásként saját zenekart is alapított, amellyel saját kompozícióját szólaltatták meg.