Balogh Máté

zeneszerző

1990-ben született Győrött. Dunaújvárosban nevelkedett, muzsikus családban. 2005 és 2009 között a Pécsi Művészeti Szakközépiskolában Győrffy István növendéke volt, majd a budapesti Zeneakadémia zeneszerzés szakán tanult Jeney Zoltán osztályában, ahol 2014-ben kitüntetéssel diplomázott. Ugyanott Vidovszky Lászlótól, Wilheim Andrástól és Serei Zsolttól is tanult. 2013 novemberétől fél évet töltött Olaszországban a trieszti Conservatorio di Musica Giuseppe Tartini ösztöndíjas hallgatójaként Fabio Nieder irányításával. 2016-ban Eötvös Péter mentoráltja volt. 2017. június 26-án a világhírű zürichi Tonhalléban Eötvös Péter, Kurtág György, Bella Máté, Horváth Balázs és Tornyai Péter zenedarabjai mellett Balogh Jam Quartetje is elhangzott. A Kínai Népköztársaság több ízben rendelt tőle darabot. 2017 decemberében a Shanghai Conservatory of Music hangversenytermében mutatták be Odes (诗经) című zeneművét, amelyet kínai népi hangszerekre, fabékákra és énekes szólistára komponált. E kínai nyelvű dalok a Si King konfucionista versgyűjtemény szövegére készültek. Számos rangos nemzetközi és hazai fesztiválon, koncertteremben szólaltak már meg kompozíciói. 2017 óta a kecskeméti Nemzetközi Kodály Intézet zeneelmélet tanára; 2017-től egy évig főszerkesztője volt a Universal Music Publishing EMB Zeneműkiadónak. 2018 óta az Artisjus Komolyzenei Véleményező Bizottságának tagja, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanársegédje. 2019-től a Magyar Zeneszerzők Egyesületének elnökségi tagja.