Beethoven-projekt 2.0 - Mozart és a kaméleonok


Zenekarunk és művészeti vezetőnk, Hámori Máté karmester 2020-ban rendhagyó sorozatot indított Beethoven születésnapjához kapcsolódón, amelynek során Hámori Máté kalauzolja a hangok és az alkotói folyamat rejtelmeibe a hallgatóságot, akik ezáltal bepillantást nyerhetnek az alkotás és az újraalkotás dilemmáiba is. A sorozathoz kapcsolódó délelőtti eseményeken a zenekar azoknak is szeretne utat mutatni a zenéhez, akik a 250 éve született zeneszerző életének drámájával leginkább azonosulni tudnak: a hallássérülteknek.
A speciális igénnyel jelentkezők számára ingyenes koncertjeinken minden fizikális eszközt bevetünk, hogy valamiképp át tudjuk adni a zene fantasztikus élményét azoknak az embertársainknak is, akik máshogyan, vagy egyáltalán nem hallják azokat a hangokat, amiket az ép hallásúak. Az ötletgazda, Hámori Máté jelnyelvi tolmács segítségével beszél az éppen bemutatni kívánt zeneszerző muzsikájának titkairól, a zenét – annak rezgését – pedig fizikális közvetítő eszközök és különleges kontakt-hangszórók segítségével igyekszünk átélhetővé tenni a hallássérültek számára. Akinek pedig az a legjobb megoldás, akár be is ülhet a zenekarba. Emellett fontosak azok a szociális élmények is, amelyek a hallássérültek számára kevésbé természetesek a mindennapokban: a koncerten közösen átélt élmény.

Az előadás megtekintéséhez online regisztráció szükséges az alábbi linken:
https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc-9nk5Vkfw4ASa9Ui4cK0ZLfbMdP568U3Se4Oh0XYdPRVJzg/viewform?usp=sf_link

Munkánkat állandó partnerként Bödök Ilona jeltolmács, az Audiopont Halláscentrumok és a 90 decibel Projekt segíti.

2021 november 5 | péntek | 10:00 - 11:00
1093 Budapest Mátyás u. 8., Budapest Music Center, Koncertterem